Sikeres szakmunkásvizsga után, hivatalosan 1983-ban kezdte el orgonaépítő- és javító tevékenységét. Ezt megelőzően azonban már készített egy kétmanuálos és pedálos 15 regiszteres, mechanikus orgonát. Ezután került Szakács István győri orgonaépítő mester műhelyébe, ahol a vizsgához szükséges gyakorlati időt töltötte. Az elmúlt 18 év során számos javítást, restaurálást végzett és 18 új orgonát épített. Szakmai fejlődése érdekében több külföldi cég munkájával ismerkedett meg: 1984-ben a zürichi Metzler orgonaüzemben (Svájcban), majd 1992-ben a rotenburgi orgonaépítőnél, Dieter Noeske-nél járt (Németországban). 1989-ben részt vett a szekszárdi Művészetek Házában felállított Jemlich orgona szerelési, intonálási és hangolási munkáiban. Minden tanulmányutat saját erőből finanszírozott. Munkájának különlegessége, hogy fiatalabb éveiben festészettel, grafikával és képzőművészeti technikákkal foglalkozott. Így a műhelyében javított, restaurált orgonák homlokzati rajzai, műszaki tervei minden esetben az adott hangszerre jellemző, egyedi kivitelben készülnek el. Fontos volt emellett egy európai szintű műhely létrehozása, mely jelenleg már lehetővé teszi a korszerű mechanikus orgonák megépítésével járó összes szakmai feladat megoldását. Ezért nagyon ritka a külföldi alkatrészek és fő egységek felhasználása az itt készült hangszerekben. A közeljövő legfontosabb feladata a szakmai színvonal és az elvégzendő munkák követelményeinek megfelelő szakembergárda megteremtése. Ennek érdekében is szeretne a mesterségre fogékony és alkalmas fiatalok szakmai képzésével foglalkozni. 1994-ben bocsátott útjára egy erdélyi fiatalembert, Bors Lászlót, aki műhelyében tanulta ki az orgonaépítő mesterséget és sikeres segédvizsgát tett.
Tagja a Győr-Moson-Sopron Megyei Kézműves Kamarának. 1994-ben sikeres mestervizsgát tett. Mestervizsgabizottsági tag. Az Egyházzenei Társaság orgonás tagozatának vezetőségi tagja.
A Magyar Hangszerész szövetség Etikai bizottságának tagja.
Nevéhez fűződik még a magyarországi orgonamotor gyártás gondolata és az elindulásban történő tevőleges segítség.
2001. október óta a szabadalmi eljárás végeztével bejelentett szabadalma van, Ajakregál néven. Kiállítások és szakmai előadások:
2003. Öcs . orgonarestaurálás,Kapolcsi művészeti fesztivál katolikus templom
2004. Győr.Gyolgóczi Erzsébet városi könyvtár és kiállítóterem „Életmű kiállítás”
2005. Monostorapáti.Kapolcsi művészeti fesztivál kiállítás és előadás A mesterség népszerűsítése érdekében: Katolikus rádió
Médiaszereplések: Petőfi rádió , Győri rádió , Győri TV , TV2 , Duna TV